~ Lola Forever ~ REOPENED.*     ÚjraLola! ~
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
~ Navigation
 
~ Elites

~ My Other Site

 
Chat





 

 

Layouts

Hányan is vagyunk?
Indulás: 2007-08-07
 
Biográfia

Név: Korsós Judit (Lola)
Születési idő: 1988.08.14
Csillagjegy: Oroszlán
Kínai: Sárkány
Érdekességek:

*Lola 2005-ben az Eurovíziós Dalfesztivál hazai döntőjén mutatkozott be először Szerelem című dalával, ahol 5. helyezett lett.
* Első maxi lemeze 2005. augusztusában jelent meg Álomtánc címmel. A dal közel egy éve a Juventus Rádió egyik legsűrűbben játszott felvétele. 2005-ben a VIVA Tv legjátszottabb klipjei között szerepelt 3 hónapig.
* Ugyanebben az évben, szeptemberben felkérést kapott a Barátok közt producerétől Kalamár Tamástól, hogy szerepeljen a legnépszerűbb hazai szappanoperában.
* Egy hónappal később megjelenik első szólóalbuma Álomtánc címmel. (Az albumot 2006. márciusában újból kiadták) A lemez a mai napig a Mahasz Top 40-es eladási listáján szerepel.
* 2006. február végétől Lola a Barátok közt című sorozatban szerepel az RTL Klub a VIVA Tv, és a sajtó kiemelten foglalkozik vele. Lola sorozatbeli szerepléséhez Kalamár Tamás felkéréséhez íródott a Hallja meg a világ című dal.
* Ez a dal több mint két hónapig a Mahasz országos rádiós lista élén szerepelt, valamint a VIVA Chart első helyén és szakmai körökben is 2006. legnagyobb slágereként van számon tartva.
* Március elejétől a Tibor vagyok, de hódítani akarok című film egyik betétdalaként a Titokban álmodoztunk című Lola felvételt, választották az alkotók.
* Májusban felkérést kapott a Story Magazintól, mint legnépszerűbb hazai ifjú énekesnő, és egy fotózásra invitálták Párizsba. Az erről készült exkluziv anyag címlapon, illetve hátoldalon szerepelt az újságban.
* 2006. júniusban minden hazai zenei díjkiosztón az év énekesnő kategóriában a jelöltek között volt, amit még meg is nyert.
* A legnagyobb hazai zenei díj, a VIVA Comet közönség díj, ahol két előadói kategóriában is jelölték, ami rekordnak számít a hazai díjátadó történetében. Lola 2006. legjobb új előadó kategóriában elsöprő győzelmet aratott, 17 évesen először ő vehette át a Comet történetében legfiatalabbként ezt a díjat. Ezen kívül Lola nyerte a Popcorn, a Jetix Tv, Bravo Otto év énekesnője közönség díját is.
* 2007. április 10., A Tokió Hotel előzeneraként Lola koncertezett a Syma-csarnokban
* 2006 után 2007-ben is Lola kapta az év énekesnője kategoriában a Bravo Otto szobrot. 2007-ben pedig megkapta a Viva Comet év női előadója díjat. Az ifjú énekesnő két év alatt a legnépszerűbb hazai tinisztárrá nőtte ki magát a rajongók legnagyobb szimpátiáját élvezve. "Sikert sikerre halmoz Lola (18), hazánk elsőszámú tinisztárja" - Blikk
Lola kedvencei:
Film: Harry Potter, Shrek 1-2, Skarlát betű, Leon a Profi
Színész: Gary Oldman, Antonio Banderas Színésznő: Natalie Portman, Emma Thompson
Énekes: Ákos, Robbie Williams Énekesnő: Mariah Carey, Madonna, Cserháti Zsuzsa
Együttes: Sum 41, Good Charlotte, Guns N' Roses, Maroon 5 Könyv: Harry Potter megszállottan
Étel: gyros
Hobbi: karkötőkészítés, olvasás

 

                                                                 


Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.